Bozóky Andor és Lipóczy Csaba már gyerekkoruk óta ismerik egymást, hiszen egy házban nőttek fel Kecskeméten. Közel 30 éves barátságuk nem mindennapi dolog, főleg a mai rohanó világban! A szórakoztatással először Csaba kezdett el foglalkozni. 1993-ban amatőr filmes csapatot alapított (Lipard Film). Filmes pályájukat rengeteg díj jellemezte, majd '99-ben, a helyi televízióban is bizonyítottak saját TVs adással (ADÁS X). 2001-ben szakmai felkérésre indult el rádiós karrierjük. Így jött létre a KatapultDJ. Azóta 32 rádióban szól a KDJ Radio Circus midnen péntek este, többek közt a szegedi RÁDIÓ Pluszzon is, amely Szentesen is fogható! Andor kedvenc zenei stílusa a vokális House, míg Csaba szíve az instrumentális irányába húz. Fellépéseik alkalmával ezt a két stílust ötvözik! A Bozóky vs. Lipóczy projekt azaz a KatapultDJ, mind rádiós, mind élő fellépés formájában 10 éve töretlen fogadtatásban részesül. Rezidenciáik közül említésre méltó a kecskeméti CLUB PASSION, illetve a szentesi GOLD CLUB. A srácok hétről-hétre több ezer house zenére kiéhezett vendég előtt játszanak együtt a világ élvonalát képző lemezlovasokkal, illetve a magyar élvonallal. (ATB, AXWEL, ANTOINE CLAMARAN, DJ Bárány, Tommyboy, Antonyo, Hamvai PG, Budai stb.) Az utóbbi 10 évben Magyarország szinte összes jelentős klubbjában megfodultak, az új generáció úttörő lemezlovasaiként egyre több felkérésnek kell eleget tenniük! 2009-ben megjelent TÁNC című remixüket közel 100 ezren tölötték le a kiadó weblapjáról! Legújabb Elton John című remixük az EMI gondozásában fog megjelenni! A rádiós és élő fellépések mellett a srácoknak egy havi 50 ezres nézettségű internetes naplója, azaz Blogja is van, ahol napi információkat kaphatunk a legújabb megjelenésekről, illetve az ismert DJ-kkel forgatott HD FILMEKET, exkluzív interjúkat tekinthetjük meg!