Bozóki János
House
www.djbadgirls.hu

James Cole

Kategória: DJ

James Cole - biography A szakma körében sokan csak úgy emlegetik, hogy a “Tanár Úr” - eredeti foglalkozására nézve ugyanis tanár. A szegedi egyetemen végzett történelem-szociológia szakon ez utóbbi kapcsán – mint kutatási tárgy – mélyült el a technokultúrában. Ilyen módon került a Check Magazinhoz, ahol 2001-2002 között szerkesztő volt. A magazin tartalmának, művészeti részének koordinálása volt a feladata. 1998-óta dj-zik, saját bevallása szerint a keceli Koronában döntött úgy, hogy a lemezjátszók mögé áll, az ottani bulik és a dj-barátok hatására. Szoros barátságban van szülővárosa (Kecskemét) többi dj-jével - Sur-Prise-val, Garfielddel és Pat Duffal. Ez utóbbival a kecskeméti Víztoronyban már partikat is szervez, majd megalapítják a BADGIRLS nevű partiestet. Azóta számtalan bulit szerveztek ilyen néven, Kecskeméten az X-Treme Music Clubban, a legendás Akasztói Stadler Bárban, különböző szabadtéri (erdős) bulikon, vagy az egykori inspirációt nyújtó Kecelen.


Jelenleg a keceli Club Korona rezidense, ahol a promoteri tiszt mellett 2004-2005 között ő volt a klub üzemeltetője is! Ebben a pozícióban olyan rendezvények megszervezése, és lebonyolítása is a nevéhez fűződik, mint a Kecel Electronic Music Festival, és az 1. Dj and Music Conference!



Majd 5 év alatt szerte az országban játszott már, olyan külföldi sztárok mellett is, mint John Digweed, Deep Dish, Satoshi Tomiie, Steve Lawler, Sander Kleinenberg, Nick Warren, Anthony Pappa, Lee Burridge, Sandra Collins, Jimmy Van M, S.O.S, Seb Fontaine, Desyn Masiello, Paolo Mojo, John Creamer, Stephane K, Chris Fortier, 16Bit Lolitas, Matthew Dekay, René Amesz, Peter Gelderblom, The Scumfrog, Peace Division, Luke Fair, Flash Brothers, Jody Wisternoff, Martin Landsky, Matthias Tanzmann, Phonique, Austin Leeds, Quivver, Lexikon Avenue, Steve Gerrard, Moonface, Sultan, Nikki B. & Christian E.F.F.E, Nils Noa, Marcus James, Ian Ossia, Frederik, Darko, Paul Rogers, Chris Gainer, Carl Kennedy, Astro&Glide, ..., külföldön pedig Romániában lép fel rendszeresen.Stílusát tekintve a deep és a tribal house áll hozzá a legközelebb, de az ambient, downtempo-s lemezektől a minimal és tech house-on keresztül a progressive trackekig nagyon széles skálán mozog szetjei alkalmával, attól függően, hogy warm up szerepben, vagy főidőben játszik.