BIOGRÁFIA
Armin szenvedélyének, a zenének már fiatal korában átadta magát. Minden pénzét lemezekre költötte. 10 éves volt, amikor édesanyja szert tett egy számítógépre. „Kölyökként írogattam a saját Basic programjaimat, a technikáját akkor tanultam meg”. A következő állomás a barátainak készített kazetták voltak, amiket egy olcsó magnó-felszereléssel csinált meg. Mixelni is ezen kezdett el tanulni, amikor felfedezte, hogy a nagybátyja a számítógépén különböző szekvenciákkal kísérletezik. „Csodáltam, amit csinált, attól a pillanattól fogva a zeneírás rabjává váltam”.
A 90-es évek elején ugyan Armin még fiatal volt ahhoz, hogy klubokba járjon, de tudta, hogy mi szól odabent. Hiszen Hollandiában akkor már a rádiók is játszották a dance slágereket. „Azonnal beleszerettem a műfajba – ebbe a lázadó hangzásba, ami olyannyira különbözött a 80-as évek 'gyönyörű' dalaitól”. Azt mondja, hogy leginkább az elektronikus zenei úttörő Jean Michel Jarre (aki bámulatos vizuális effektjeiről és az új utat mutató szintetizátor hangzásról lett ismert) volt rá hatással, ugyanúgy mint Ben Liebrand holland producer, aki később segítette őt a mixelésben és az alkotásban is. Armin hamarosan kitört: a következetes kiállásokkal megírt számai a világon mindenütt megjelenő válogatások díszei lettek. Ráadásul a dj-meghívások is szép számmal gyülekeztek. Annak ellenére, hogy zenei pályája már ilyen fiatalon elkezdődött, Armin úgy gondolta, hogy bölcs dolog lenne valami mást is csinálni arra az esetre, ha a dj-skedés nem jönne össze. Ezért jogot kezdett tanulni. Tulajdonképpen még állásajánlatot is kapott egy joggal foglalkozó cégtől, de azt válaszolta, hogy ez nem igazán az ő területe, habár elismerte, hogy jól néz ki öltönyben…
Elkerülhetetlen volt, hogy tanulmányai utolsó éve hosszúra nyúljon. Óráit csak zsonglőr mutatványok árán tudta összegyeztetni egyre mozgalmasabbá váló napjaival. Ismertsége egy meteor sebességével szárnyalt a magasba: sikeres produkcióival és remixeivel, illetve a boldog partyarcok ezreivel zsúfolt klubbok zsongásával hétvégéről hétvégre. Három év kellett, hogy lediplomázzon, de a rá jellemző kitartással végül is befejezte.
Armin élesre csiszolt hangzása debütáló albumán, a "76"-on hallható, amiért a tekintélyes Dancestar Award-on a ”legjobb új művész album„ díjra jelölték 2004-ben. A 2005 végén kiadott "Shivers" című albummal dalszerzőként is bizonyított, majd 2006-ban kiadott egy Best Of-ot, mely a "Ten Years" címet kapta, melyen olyan dalok találhatóak, mint a Who is watching, a Blue fear, vagy épp a Burned with desire, melyek nagyon jól lefogják Armin ízlés-dallamvilágát. Egyenes, ám különlegesen lüktető Club-os hangzás, lágy vokállal és visszhanggal, mindezt "zúzós" kiállásokkal és groove-okkal megspékelve.
A holland DJ/producer 2007-ben megkapta a világ legjobb DJ-jének járó elismerést a szakma Oscarjának számító DJ Mag Top 100 DJ díjkiosztón, Londonban. A több, mint 350 000 szavazó véleménye azt mutatja, hogy albumai, mixlemezei, 2001 óta hallható rádióműsora A State Of Trance (melyet több, mint 40 rádió sugároz hétről-hétre a világ minden pontján) az évtized vége felé közeledve az elektronikus tánczene egyes számú figurájává tették őt. Ugyan a trance tette őt naggyá, mégsem érzi, hogy a műfaj fogságában vergődne. "Az emelte ki a trance-t a többi műfaj közül, hogy képes magába olvasztani electrót, minimalt, bármit… Egy rakás meghatározás létezik a trance-re, de számomra ez továbbra is csak dallamos elektronikus zene marad, ami lehet bármi a progresszívtól a technóig. A lényeg, hogy ne légy a saját stílusod rabja, ne korlátozd a kreativitásod!" - nyilatkozta. És ez a hitvallás süt minden produkciójából, ennek köszönheti, hogy legutóbbi 12 megjelenése egytől egyig a holland TOP 40-ben végezte, hogy az Armin Only néven futó megapartijain, pedig rendre több mint 10.000 rajongó gyűlik össze. A State Of Trance című rádióműsorát, hetente csütörtökön, pedig több mint 26 millióan hallgatják világszerte.
2008 tavaszán adta ki 3. stúdió albumát, melyet "Imagine" névre keresztelt, amelyen olyan énekesnők vokáloznak, mint Sharon Den Adel, Jennifer Rene, vagy éppen Audrey Gallagher. Az album, megjelenését követően, egyből a holland lemezeladási lista 1. helyén nyitott. Armin van Buuren-t, 2007-hez hasonlóan, 2008-ban is megszavazták a világ legjobb DJ-jének, a brit DJ Mag magazin Top 100 DJ szavazásán. 2009-ben is megkapta az első helyet.
2009 elején jelentette meg Armin van Buuren 3. nagylemezének az "Imagine"-nek dalait átértelmezve, más DJ-k, producerek újra hangolásában, az album 2 CD-t foglal magában, melynek címe: "Imagine: The Remixes". Az remixeket olyan elismert DJ-k, producerek készítették, mint Jonh O'Callaghan, Myon & Shane 54, Cosmic Gate, Richard Durand, vagy épp Sean Tyas.
�
ARMIN VAN BUUREN DISZKOGRÁFIA
Albumok
* 2003 76
* 2005 Shivers
* 2006 10 Years (válogatás)
* 2008 Imagine
* 2009 Imagine: The Remixes
�
Kislemezek
* 1996 Check Out Your Mind
* 1996 Push
* 1997 Blue Fear
* 1999 Communication
* 2000 Eternity
* 2000 Wonder Where You Are? / Wonder?
* 2001 Exhale
* 2001 The Sound Of Goodbye
* 2002 Sunburn (Walk Through The Fire)
* 2002 Yet Another Day (km. Ray Wilson)
* 2002 Burned With Desire (km. Justine Suissa)
* 2005 Shivers / Birth Of An Angel
* 2005 Shivers / Serenity
* 2005 Who Is Watching (km. Nadia Ali)
* 2006 Love You More (km. Racoon)
* 2007 Rush Hour
* 2007 This World is watching me (km. Rank 1 & Kush)
* 2008 If You Should Go (km. Susana)
* 2008 Going Wrong (km. Dj Shah & Chris Jones)
* 2008 In And Out Of Love (km. Sharon den Adel)
* 2009 Unforgivable (km. Jaren)
* 2009 Fine Without You (km. Jennifer Rene)
* 2009 Never Say Never (km. Jacqueline Govaert)
* 2009 Broken Tonight (km. Van Velzen)
�
Mixalbumok
* 2003 Universal Religion: Chapter One
* 2004 A State of Trance 2004
* 2004 Universal Religion 2004: Live from Armada at Ibiza
* 2005 A State of Trance 2005
* 2005 A State of Trance Year Mix 2005
* 2006 A State of Trance 2006
* 2006 A State of Trance Year Mix 2006
* 2007 A State of Trance 2007
* 2007 Universal Religion 2007: Live from Armada at Ibiza
* 2007 A State of Trance Year Mix 2007
* 2008 A State of Trance 2008
* 2008 A State of Trance Year Mix 2008
* 2009 A State of Trance 2009
* 2009 A State of Trance Year Mix 2009
* 2009 Universal Religion Chapter 4
�