Sean Paul

Kategória: Énekes

1973. január 9-én született Sean Paul Ryan Francis Henriques néven a jamaicai Kingstonban. St. Andrew-ban nevelkedett, középosztálybeli családban. 13 éves korától édesanyja egyedül nevelte, mert édesapja börtönbe került, hat évet töltött rács mögött.

Zenei karrierje 1996-ban indult, amikor is több kislemezt is kiadott. 1996-ban megjelentette a „Baby Girl”-t, ami első volt azok közül a raggae slágerek közül, melyek feldobták a jamaicai zenei életet. Sean hamarosan biztos helyet tudhatott magáénak a sziget dancehall előadói között. Hamarosan az egyik leghíresebb lett azok közül a DJ-k közül, akik a kilencvenes évek közepén megkíséreltek új színt vinni a jamaikai zenébe. Az igazi dancehall rajongókat elkápráztatta Sean dalszerzői képessége, és hamarosan a lányok legfőbb kedvencévé lépett elő. Az ismeretségét a 2002-ben megjelenő Dutty Rock hozta neki, amelyből, csak az USA-ban kétmillió példány kelt el. Ezután már egyenes úton volt a hírnév felé. Duettezett már Keyshia Cole-lal, Beyoncéval, Rihannával, Sashával és még sok más előadóművésszel.

2007-ben egy kampányt indított,amely a drogok és az erőszak ellen szól. Egész évét erre a kampányra fordította. 2009-ben egy, az MTV-nek adott interjújában egy sokkal komolyabb, elgondolkodtatóbb, érzelmesebb lemezt ígért a rajongóknak. Új stúdiólemezének címe: Imperial Blaze (2009)