Renton

Kategória: DJ

1986. december 20-án a lengyel fővárosban, Varsóban láttam meg a napvilágot. A zenével igen fiatalon megismerkedtem, hiszen szüleim unszolására kiskorom óta komoly zenét tanultam 10 éven keresztül, több klasszikus hangszeren is játszottam. Akkor még nem gondoltam, hogy milyen nagy segítség lesz ez számomra a későbbiek során. Ahogy nőttem, egyre inkább elkezdtem eltávolodni a komoly zenétől, és nyitni a XXI. század meghatározó zenei irányzata az elektronikus zenék világába. 2003-tól kezdtem el ismerkedni a stílussal, amikor is a lakásom padlásán szüleim bakelit lemez gyűjteménye között egy velem egy időben született már-már porosodó lemezt pillantottam meg (Kraftwerk - Electric Café). Ekkor döntöttem el, hogy az elektronikus zenék világa az, ami igazán közel áll hozzám. Kezdetben a techno egyik keményebb válfaja, mint elektronikus zenei egyik alfaja gyakorolt hatást rám. 2007-től maga a techno lett a meghatározó az életemben. Ez az év az amikor a partyba járások mellett a táncparkett másik oldala is komolyan a látóköröm, érdeklődésem középpontjába került. 2007 és 2009 között kisebb helyi bulikban és iskolai bulikban kezdtem el zenélni. Ennek az eredménye szépen lassan kezd beérni, ugyanis 2010-ben már komoly helyekre is eljutottam (Palace Dance Club Siófok, Coronita Music Club, Deep Inside Festival, TSZ Club Nógrádsáp), emellett zenei ízlésem és mixelési technikám is tökéletesedett, kifinomodott. Emellett több rádiós megjelenésem is volt. Kétszer jelentkezett mixem Magyarország egyik legfelkapottabb elektronikus netes rádióban a www.nugen.fm-en /BlastoffZone RadioShow & City Deep Café/, valamint a Rádió Aktív Reactor Deejay Showjában. 2010-ben elindítottam önálló elektronikus zenei klubestem Musique Non Stop Series néven, ami havi rendszerességgel jelentkezik. Zenei stílusomra leginkább a keményebb Techno grooveos beütéssel és a dallamosabb lüktető Tech-House/Progressive House zenék jellemzőek, de más stílusok sem idegenek tőlem pl. az új vonalas deepes dolgok több zenei alfaja, az elektronikus zene széles spektrumán mozgok. Szettjeimre, zenéimre állandóan jellemző a lüktetés, a dinamika, a pattogó ütemek, amelyek monotóniával fűszerezve, gyönyörű acélos hangzást hoznak életre, melyek egy igazi Renton szettnek elengedhetetlen kellékei. Szettjeim felépítésénél folyamatosan szem előtt tartom az e-zenei szcéna fejlődését, ezáltal szettjeim állandóan az újdonság erejével hatnak. Közeli terveim, hogy az underground zenei közönség szélesebb rétege előtt is megmutathassam tehetségem, mixeim és saját zenéim által egyaránt.